32/32
1/32
2/32
3/32
4/32
5/32
6/32
7/32
8/32
9/32
10/32
11/32
12/32
13/32
14/32
15/32
16/32
17/32
18/32
19/32
20/32
21/32
22/32
23/32
24/32
25/32
26/32
27/32
28/32
29/32
30/32
31/32
32/32
32/32
Első önálló intézményi kiállítása a Mai Manó Házban a közelmúlt egy mindannyiunkat érintő aktuális eseményére reflektál. A karantén időszakában született sorozat képei a mára szinte a feledés homályába merült helyzet letapogathatatlan bizonytalanságára reagálnak, hol metaforikus, hol absztrakt, hol objektív leíró pontossággal, portrét rajzolva egy kitalált, elszigetelt figura lassú és csendes karantén napjairól egy, a művész által "megírt" helyen. A sorozat nagy egésze mellett az egyes képek metaforikus állításokkal árnyalják és egészítik ki a világszinten zajló történéseket, lehetőséget adva a befogadónak arra, hogy elidőzzön a közelmúlt tanulságain.
Tombor kamerája elé olyan többletjelentést hordozó tárgyakat és jeleneteket állított, amelyeknek a kultúránkban, történelmünkben, hagyományainkban gyökerező konnotációi megsokszorozták a képek jelentésrétegeit. Egyszerű, mégis szimbolikus dolgokat, mint a víz, a felállított dominósor, a tenyérben tartott fogak, a buborék, a befőttesüvegben tátogó aranyhal vagy a fa hatalmasra nőtt gyökerei között elvesző figura allegorikus képe. Ezek a kompozíciók harmóniát alkotnak azokkal a vizuális megoldásokkal, amelyek az avantgárd szürrealista fotográfiai mozgalmának esztétikájához nyúlnak vissza. Ilyenek a Tombor művészetében gyakran megjelenő fénytörések, a vetett árnyékok, a tükröződések vagy akár az életlenség.
A metaforikus képek és a technikai kísérletezések egyszerre adnak választ arra az időszakra, amikor a világot egyensúlyban tartó pillérek alapjaikban rengtek meg. Szimbolikus megfogalmazásai ezek az elszigeteltségnek, a hangsúlyok eltolódásának, a lelassulásnak, önmagunk újra felfedezésének, a fókusz elvesztésének, a bizonytalanságnak vagy akár a melankóliának, azoknak az érzéseknek, amelyek mindannyiunkat érintettek ebben az időszakban.
A Fényterápia egy 21. századi hosszúra nyúlt karanténkorszak epikus története, amely változásról, nagyobb erők, természetfölötti hatalmak elfogadásáról, összefogásról, bizakodásról és megújulásról mesél az alkotó objektívén keresztül.
Sárvári Zita, kurátor
Fényterápia öt felvonásban
Tombor Zoltán a kortárs magyar fotóművészet egyik halk, mégis reflektorfényben lévő alkotója. Bevallása szerint a fotográfia az egyetlen módszer arra, hogy definiálni tudja önmagát és helyét a világban. Jobban mondva helyeit, hiszen minimum kettős életet él a fotográfián belül, s mindkettőben azonos minőséget hoz létre: a divatfotográfia világában ugyanúgy, mint az autonóm alkotás területén.
Tombor Zoltán munkáinak esetében viszont több olyan közös halmaz van a két, látszólag ellentmondó műfaj között, melyet csak ritkán láthatunk fotográfustól: a divatfotóból átemelt tökéletességre való törekvés egyéb kompozícióiban is tetten érhető, ugyanakkor az az érzékenység, mely jellemzi, az alkalmazott fotográfiában is megjelenik.
Tombor Zoltán Fényterápia című sorozata 2020 tavaszától adja vissza azt az elszigeteltséget, bizonytalanságot, amit több milliárdan átéltünk a Földön, mely az egyetemességén túl leginkább személyes történetet mesél el. Fotográfiái képesek elérni azt, hogy a személyesből globális értékű tartalom váljék.
Tombor Zoltán alkotói attitűdje a Fényterápiában is kettős: míg képeit egyrészről a megrendezett fotográfiai műfaj által hozza létre, jelen van a Cartier-Bresson műveiben jelenlévő "döntő pillanat", hagyja, hogy a véletlen befolyásolja azt a képi világot, melyet megteremt.
Mindezekkel párhuzamban tudatosan összemossa a valóság és a képzelet határait, így válnak képei időtlenné és egyben mindenki számára ismerőssé és általános érvényűvé.
Tombor Zoltán a saját csendjének egyfajta listában rögzített rendszerét kínálja fel értelmezésre, mely azokról az érzésekről és érzelmekről szól, melyek az elmúlt egy évben meghatározták mindennapjait, s egyben közös tapasztalattá is váltak. A Fényterápia különös értéke az, hogy a néző nem csupán a sajátjának érzi a képeket, de elmosódik az alkotó és a befogadó közti határ, voltaképpen mindkét fél folytatni tudná a sorozat részeit. Így válnak a képsorozat elemei közös érzésekké, érzelmekké.
Baki Péter, fotótörténész, a Mai Manó Ház és a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója
1/32
2/32
3/32
4/32
5/32
6/32
7/32
8/32
9/32
10/32
11/32
12/32
13/32
14/32
15/32
16/32
17/32
18/32
19/32
20/32
21/32
22/32
23/32
24/32
25/32
26/32
27/32
28/32
29/32
30/32
31/32
32/32