32/32
1/32
2/32
3/32
4/32
5/32
6/32
7/32
8/32
9/32
10/32
11/32
12/32
13/32
14/32
15/32
16/32
17/32
18/32
19/32
20/32
21/32
22/32
23/32
24/32
25/32
26/32
27/32
28/32
29/32
30/32
31/32
32/32
32/32
Elsõ önálló intézményi kiállítása a Mai Manó Házban a közelmúlt egy mindannyiunkat érintõ aktuális eseményére reflektál. A karantén idõszakában született sorozat képei a mára szinte a feledés homályába merült helyzet letapogathatatlan bizonytalanságára reagálnak, hol metaforikus, hol absztrakt, hol objektív leíró pontossággal, portrét rajzolva egy kitalált, elszigetelt figura lassú és csendes karantén napjairól egy, a mûvész által "megírt" helyen. A sorozat nagy egésze mellett az egyes képek metaforikus állításokkal árnyalják és egészítik ki a világszinten zajló történéseket, lehetõséget adva a befogadónak arra, hogy elidõzzön a közelmúlt tanulságain.
Tombor kamerája elé olyan többletjelentést hordozó tárgyakat és jeleneteket állított, amelyeknek a kultúránkban, történelmünkben, hagyományainkban gyökerezõ konnotációi megsokszorozták a képek jelentésrétegeit. Egyszerû, mégis szimbolikus dolgokat, mint a víz, a felállított dominósor, a tenyérben tartott fogak, a buborék, a befõttesüvegben tátogó aranyhal vagy a fa hatalmasra nõtt gyökerei között elveszõ figura allegorikus képe. Ezek a kompozíciók harmóniát alkotnak azokkal a vizuális megoldásokkal, amelyek az avantgárd szürrealista fotográfiai mozgalmának esztétikájához nyúlnak vissza. Ilyenek a Tombor mûvészetében gyakran megjelenõ fénytörések, a vetett árnyékok, a tükrözõdések vagy akár az életlenség.
A metaforikus képek és a technikai kísérletezések egyszerre adnak választ arra az idõszakra, amikor a világot egyensúlyban tartó pillérek alapjaikban rengtek meg. Szimbolikus megfogalmazásai ezek az elszigeteltségnek, a hangsúlyok eltolódásának, a lelassulásnak, önmagunk újra felfedezésének, a fókusz elvesztésének, a bizonytalanságnak vagy akár a melankóliának, azoknak az érzéseknek, amelyek mindannyiunkat érintettek ebben az idõszakban.
A Fényterápia egy 21. századi hosszúra nyúlt karanténkorszak epikus története, amely változásról, nagyobb erõk, természetfölötti hatalmak elfogadásáról, összefogásról, bizakodásról és megújulásról mesél az alkotó objektívén keresztül.
Sárvári Zita, kurátor
Fényterápia öt felvonásban
Tombor Zoltán a kortárs magyar fotómûvészet egyik halk, mégis reflektorfényben lévõ alkotója. Bevallása szerint a fotográfia az egyetlen módszer arra, hogy definiálni tudja önmagát és helyét a világban. Jobban mondva helyeit, hiszen minimum kettõs életet él a fotográfián belül, s mindkettõben azonos minõséget hoz létre: a divatfotográfia világában ugyanúgy, mint az autonóm alkotás területén.
Tombor Zoltán munkáinak esetében viszont több olyan közös halmaz van a két, látszólag ellentmondó mûfaj között, melyet csak ritkán láthatunk fotográfustól: a divatfotóból átemelt tökéletességre való törekvés egyéb kompozícióiban is tetten érhetõ, ugyanakkor az az érzékenység, mely jellemzi, az alkalmazott fotográfiában is megjelenik.
Tombor Zoltán Fényterápia címû sorozata 2020 tavaszától adja vissza azt az elszigeteltséget, bizonytalanságot, amit több milliárdan átéltünk a Földön, mely az egyetemességén túl leginkább személyes történetet mesél el. Fotográfiái képesek elérni azt, hogy a személyesbõl globális értékû tartalom váljék.
Tombor Zoltán alkotói attitûdje a Fényterápiában is kettõs: míg képeit egyrészrõl a megrendezett fotográfiai mûfaj által hozza létre, jelen van a Cartier-Bresson mûveiben jelenlévõ "döntõ pillanat", hagyja, hogy a véletlen befolyásolja azt a képi világot, melyet megteremt.
Mindezekkel párhuzamban tudatosan összemossa a valóság és a képzelet határait, így válnak képei idõtlenné és egyben mindenki számára ismerõssé és általános érvényûvé.
Tombor Zoltán a saját csendjének egyfajta listában rögzített rendszerét kínálja fel értelmezésre, mely azokról az érzésekrõl és érzelmekrõl szól, melyek az elmúlt egy évben meghatározták mindennapjait, s egyben közös tapasztalattá is váltak. A Fényterápia különös értéke az, hogy a nézõ nem csupán a sajátjának érzi a képeket, de elmosódik az alkotó és a befogadó közti határ, voltaképpen mindkét fél folytatni tudná a sorozat részeit. Így válnak a képsorozat elemei közös érzésekké, érzelmekké.
Baki Péter, fotótörténész, a Mai Manó Ház és a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója
1/32
2/32
3/32
4/32
5/32
6/32
7/32
8/32
9/32
10/32
11/32
12/32
13/32
14/32
15/32
16/32
17/32
18/32
19/32
20/32
21/32
22/32
23/32
24/32
25/32
26/32
27/32
28/32
29/32
30/32
31/32
32/32